Állatorvosi események

A leopárdcápa kezelése

A leopárdcápánk  karanténba került a farkán lévő, lassan gyógyuló, apró seb miatt. Egyes halak sajnos előszeretettel csipkedték, ezzel hátráltatva a regenerálódást. Mielőtt vissza került volna a nagy cápás medencénkbe, állatorvosunk ellenőrizte és kitisztította a még meglévő pici sérülést.

A tokó csőrének méretre igazítása

Az egyik tokónk csőre túlnőtt, ez pedig már a táplálkozásának a rovására mehetett volna, így szükség volt a csőr lecsippentésére és reszelésére. A képeken jól látszik a kezdeti állapot és az eredmény. Szerencsére a madár viszonylag kooperatívnak bizonyult.

Sünhal varrás

Sajnos a szállítás során megsérült sünhalunk sebei túl mélyek voltak ahhoz, hogy magától gyógyuljanak, így elkelt az állatorvosi segítség. Mivel tüskéi még lelapítva is szúrnak, így a biztos tartás miatt egy nedves törölközőbe csavarva végeztük el a beavatkozást. A hal nem szenvedett a víz hiányától, hiszen ez egy pár perces műtét volt, mely során az elhalt szövet eltávolításra került, a sebet pedig összevarrtuk

Az orrszarvú leguán ivar meghatározása

Az orrszarvú leguánunk még elég ifjú volt ahhoz, hogy külső jegyek alapján ne lehessen biztosan megállapítani, hogy milyen nemű. Az állatorvosunk elaltatta (hogy ne tiltakozzon különösebben), majd egy mozdulattal kipöccintette a nemi szervét és ez alapján egyértelművé vált, hogy hímről van szó. Azóta párt is kapott

Császármetszés után

A törpe selyemmajmoknál nem ritka az ikerterhesség és többnyire nálunk is problémamentesen zajlik a szülés, ám ebben az esetben sajnos állatorvosi segítségre volt szükség. Az anyát elaltatták, majd császármetszéssel hozták világra az ikerpárt. A bébiket azonnal visszatették a mamára, annak ébredésekor. Az így született majmok azóta is jól vannak, hála Dr. Sátorhelyi Tamásnak és Dr. Papp Antalnak, akik a műtétet végezték.